A támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) kell benyújtani. A pályázattal a szaktárca célja a növénytermesztés és az állattenyésztés felborult arányának helyreállítása.
Azok a gazdák pályázhatnak a támogatásra, akik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) nyilvántartásában szereplő állattartó telepet üzemeltetnek. Egy pályázó legfeljebb 870 millió forintot igényelhet, míg a kisértékű beruházásokra maximum 25 millió forintot kérhetnek a jelentkezők. A keretösszeg 10 százalékát a kisértékű - azaz a maximum 25 millió forintos támogatási igényű - beruházásokra különítette el a minisztérium. A hozzájárulás mértéke az elszámolható kiadások 40-60 százaléka lehet.
A támogatást az állattartó telepek bővítésére, a takarmányozási és a műszaki színvonal, az állategészségügyi és az élelmiszerbiztonsági feltételek, az infrastruktúra, valamint a munkakörülmények javítására lehet felhasználni. A szóban forgó forrás azt is segíti, hogy a telep megfeleljen a trágya elhelyezését szabályozó uniós előírásoknak.
A tárca elszánt az állattenyésztés talpra állításában, ezért az ágazat kiemelt támogatást kap az európai uniós és a nemzeti forrásokból is - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve