Az augusztus 13-17. között végzett felmérésében megkérdezett 19 pénzügy szakértő véleménye egyhangúlag megegyezett abban, hogy a jegybank következő ülésén nem változtat az alapkamaton.
A tanács a múlt havi ülésén 15 bázisponttal rekordalacsony 1,35 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az indoklásában azt is jelezte, hogy az így beállított kamatszint megfelel a 3 százalék, plusz-mínusz egy százalékpontos inflációs cél elérését szolgáló monetáris feltételeknek és ezért hosszabb ideig nem lesz indokolt változtatni rajta.
Júliusban 0,4 százalék volt az éves infláció Magyarországon. A Reuters által megkérdezett szakértők szerint azonban jövőre 2,4 százalékra, 2017-ben pedig 2,5 százalékra emelkedik.
A legutóbbi kamatos ülés óta nyilvánosságra hozott adatok szerint a második negyedévben a gazdasági növekedés üteme az elemzői várakozásoktól elmaradó módon évi 2,7 százalékra csökkent az első negyedévi 3,5 százalékról. A lassulás azonban nem készteti majd a jegybankot kamattartó ígéretének felülvizsgálatára, mivel a lassulást a mezőgazdasági betakarítások gyenge eredménye is okozhatta, amire a jegybanknak nincsen befolyása - vélik a piaci elemzők.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve