A világ huszonnégy országának több mint 140 városát összefogó Cittaslow mozgalom első magyar tagjaként Hódmezővásárhely fontosnak tartja, hogy a nagy építkezések közelében élők vasárnap nyugodtan pihenhessenek - mondta a Fidesz helyi elnöki posztját is betöltő politikus a sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint. Hozzátette: nem kevésbé lényeges, hogy az ezeken a beruházásokon dolgozók legalább a hét egy napját családjukkal, gyermekeikkel tölthessék.
Közlése szerint a sikeres uniós és hazai pályázatoknak köszönhetően Hódmezővásárhelyen több olyan nagyberuházás folyik jelenleg is, amely meghatározza a város jövőbeni arculatát. Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy ezeknél a komoly fejlesztéseknél ne kizárólag a gazdasági szempontok érvényesüljenek, hanem vegyék figyelembe a családok életét, illetve az itt lakók megélhetését is - fogalmazott a képviselő.
Havasi Katalin szerint minden politikus elsődleges feladata, hogy választói érdekeit képviselje, ebbe messzemenőkig beletartozik a munkahelyek teremtése és azok megőrzése. Ennek fontos eszköze a helyi termékek és termelők támogatása - tette hozzá.
"Hódmezővásárhelyen kiemelkedő tradíciókkal rendelkezik a porcelángyártás" - mondta a fideszes politikus, hozzáfűzve, az önkormányzat "elvárja" a beruházóktól, hogy a városban folyó építkezések során az Alföldi Porcelán szanitertermékeit használják. Indoklása szerint a porcelángyár kiváló minőségű és árban is megfelelő termékeket állít elő, így ezek használata semmilyen hátrányt nem jelent a beruházók számára.
A helyi termelők támogatásának egy másik lehetőségeként Havasi Katalin a közétkeztetést említette. A városban tavaly ősszel indult programban, ha arra lehetőség nyílik, hódmezővásárhelyi beszállítót választanak - tette hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve