"Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében már csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. Borsod és Heves megyében tulajdonképpen az előző héten tapasztalt nagyon magas morbiditás után csökkent a megbetegedésszám, ami azt jelenti, hogy ez a két megye tulajdonképpen már a járvány leszállóágában van, vagyis már tetőzött az influenzajárvány" - közölte Molnár Zsuzsanna.
A főorvos ismertette: a hazai legfrissebb adatok szerint a múlt héten mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma: 47300 ember kereste fel orvosát influenzaszerű tünetekkel.
Az országban 14 megyében emelkedett a megbetegedések száma - Tolna megyében például egy hét alatt megduplázódott a betegszám -, míg a fővárosban és Baranya megyében nem változott a szám a múlt héten - mondta Molnár Zsuzsanna.
"A tavalyi nagy influenzajárványhoz képest most egy elhúzódóbb járványról beszélhetünk. Míg az előző hetekben 70, illetve 30 százalékos növekedés volt, most összesen 8 százalékkal nőtt az előző héthez képest a betegszám" - részletezte.
A főorvos azt is közölte, a korösszetételben és az érintettségben nincs változás az előző hetekhez képest, továbbra is az óvodások és az általános iskolás korúak között fordul elő leggyakrabban az influenza.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve