A második görög segélycsomagról folytatott tárgyalások során, 2011-ben két kisebb görög bank, az Aspis és a Proton betéteseinek megtakarítását akarták megkurtítani − tudta meg a görög Kathimerini című lap. Az athéni kormány képviselői azzal az érvvel tudták lebeszélni erről a trojkát, hogy a görög államkötvények értékcsökkentése miatt amúgy is jelentős áldozatot hoznak a magánbefektetők, nem kellene túlfeszíteni a húrt.
A hét végén kiderült, hogy a legnagyobb ciprusi kereskedelmi bankban, a Bank of Cyprusban (BoC) őrzött 100 ezer eurónál magasabb összegű betétek 60 százalékát vonják be a pénzintézetek feltőkésítésébe. Korábban 30-40 százalékos becslések láttak napvilágot. A nicosiai központi bank közleménye szerint a betétesek megtakarításaik 37,5 százalékáért a BoC teljes szavazati jogot biztosító részvényeit kapják, amelyek alapján − ha majd lesz − osztalék is megilleti őket. További 22,5 százaléknyi betét egy külön alapba kerül, amelynek szerepe lesz a bank újratőkésítésében. A jelenlegi terv szerint ezt a részt 90 napon belül teljesen vagy részben szintén részvénnyé alakítják. A maradék 40 százalékot kamatain felül további tízszázalékos kamattal együtt megkapják a betétesek, amint azt a bank helyzete lehetővé teszi. A jegybank adataiból az is kiderült, hogy a betétesek tavaly június óta összesen megtakarításaik 41 százalékát vonták ki Ciprusról.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve