Orbán Viktor jelentette be, hogy egyből két fertőzöttet találtak. Egyelőre a két diák tünetmentes, a fertőzöttséget viszont megállapították, így az előírt protokollnak megfelelően elkülönítették őket.
Orbán szerint mind a személyi, mind a technikai eszközök terén megvan minden, ami a védekezéshez szükséges.
Szlávik János osztályvezető főorvos a témában tartott rendkívüli tájékoztatón megerősítette, hogy a többszörös vizsgálat nyomán bizonyítható a fertőzés. Lakótársaikat ugyanúgy elkülönítették
Jelenleg vizsgálják, hogy miként kapták el, és merre jártak Magyarországon. Mindkét fertőzött személy Iránban járt iskolakezdés előtt családjuknál.
Egyikük maga jelentkezett szűrésre, a másikuknak is enyhe tünetei voltak.
Gyógyulásukig orvosi megfigyelés alatt tartjuk őket, jelenleg mindketten jól vannak.
Az operatív törzs a továbbiakra is rendszeres tájékoztatást ígért a lakosságnak.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve