Magyarországon is érzékelhető volt az Európa több pontján észlelt enyhe radioaktív sugárzás a múlt hét végén - idézte az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet vezetőjét, Sáfrány Gézát a Reuters. A sugárzás emelkedését Európa több pontján, például Csehországban is mérni tudták, de az emberi egészségre csekély mértéke miatt nem ártalmas szakemberek szerint.
A radioaktív jód-131 részecskék koncentrációjának nagyon kis mértékű emelkedését észlelték november 5-én Budapesten és Miskolcon, de a mért szintek nem jelentenek közegészségügyi kockázatot - mondta el a magyar sugárbiológiai kutatóintézet igazgatója a hírportálnak. A sugárzás jóval alacsonyabb volt, mint a márciusi japán nukleáris baleset után mért szintek - tette hozzá Sáfrány Géza.
A sugárzás forrását eddig nem sikerült azonosítani, ám valószínűtlen, hogy Magyarországról származna - mondta, hozzátéve, hogy az intézet az előttünk álló hétvégén újabb méréseket végez.
A sugárzást Európa több országában, például Csehországban is észlelték, de az a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint sem hordoz veszélyt a lakosság egészségére az MTI beszámolója szerint. Egyelőre a nemzetközi ügynökség sem tudta meghatározni, honnan származhat a sugárzás, azonban állásfoglalása szerint nem Fukusimából ered.
További részletekért kérdéseinkkel megkerestük a sugárbiológiai intézetet is, amely a jövő hét elejére ígért választ.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve