A háztartások fogyasztása további egy százalékkal, a beruházások két százalékkal csökkennek ebben az évben, az infláció 3,0 százalékos lesz - áll a Pénzügykutató új prognózisában, amely éves átlagban 290 forintos euróárfolyammal számol.
A gazdaság az év második felében indulhat növekedésnek, a bizonytalansági tényezők miatt a GDP mínusz 0,2 és plusz 0,6 százalék között alakulhat 2013-ban - magyarázta a Pénzügykutató főmunkatársa.
Petschnig Mária Zita felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezett 3 százalék alatti államháztartási hiányt kétféle kockázat veszélyezteti: egyrészt makrogazdasági kockázat, amelynek összege 280 milliárd forint, és az adóbevételek elmaradásából fakadó 295 milliárdos megvalósíthatósági kockázat, ezért a 400 milliárd forint összegű tartalék befagyasztása mellett is 150 milliárdos kiigazításra van szükség, lehetőleg még az első negyedévben, mivel az első negyedévi GDP adat csak májusban jelenik meg.
A ciprusi események figyelmeztethetnek: Magyarország védtelen lehet a fertőző hatásokkal szemben mint a tartós árfolyamgyengülés, mivel Magyarország jelenleg IMF védőháló nélkül van - érvelt Neményi Judit, az intézet főmunkatársa. A monetáris tanács korábbi tagja szerint "bölcsességre utalna, ha az MNB monetáris tanácsa keddi ülésén nem változtatna az alapkamaton". Az MNB valószínűleg nem veti be a nem konvencionális eszközöket a monetáris politikában - tette hozzá Várhegyi Éva tudományos főmunkatárs.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve