A magyar politikai döntéshozók által választott megoldás, amelynek a válság munkaerőpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítését kellett volna szolgálnia, 2010 elejéig csak keveseknek jelentett segítséget - derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) egyik most megjelent tanulmányából, amely arra is rámutat, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek élesedtek a válság idején, egyrészt a magánszektorban bekövetkezett súlyos bércsökkenés következtében.

A tanulmány Magyarországra vonatkozó fejezeteiben, amelyek a 2009-10-es időszakot ölelik fel, illetve a  2008-2009 közötti kormányok által alkalmazott "magyar út" jellegzetességeit mutatja be, a szervezet arra mutat rá, hogy az országot erős elkötelezettség jellemezte a foglalkoztatási kiigazítás mellett a magán-, valamint az állami szektorban a munkahelyek megőrzése mellett. Ugyanakkor egy kétszámjegyű, minden szintre kiterjedő reálbércsökkenés volt megfigyelhető. Ennek a politikának köszönhetően sikerült megőrizni az állami vállalatok válság előtti foglalkoztatási szintjeit, amelyhez hozzájárult a munkahelymegtartó támogatások odaítélése és a közmunka lehetőségek megteremtése.

Amellett, hogy a kormány a növekvő számú és arra jogosult, állását elvesztő munkavállaló támogatását finanszírozta, minden más olyan programot leállított, amelyek célja a ténylegesen munkanélkülivé váltak támogatása lett volna.

Annak ellenére, hogy körülbelül 50-100 ezer munkahelyet teremtettek és védtek meg, a legoptimistább forgatókönyv szerint is a regisztrált munkanélküliek száma a 2008 szeptemberében mért 424 ezerről 235 ezer fővel 659 ezerre - eddigi legmagasabb szintjére - emelkedett 2010 februárjára.

Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak száma (a Munkaerő Felmérés által mért adatok szerint) 3,9 millióról 3,7 millióra csökkent, ami 205 ezer fős esést jelent. Ezek alapján az ILO tanulmánya úgy véli, hogy azoknak a többsége, akik az elbocsátás kockázatával néztek szembe, a végén ténylegesen is elvesztették az állásukat és csekély esély van arra, hogy új állást találjanak, mivel a munkaerőkereslet is jelentősen visszaesett.

Tanulságok, amiből tanulni kellett volna

Magyarország számára a 2008-2009-es válság hatásai kapcsán Köllő János, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója öt tanulságot körvonalazott:

1. Ahhoz, hogy nagyon nagy áldozatok nélkül meg lehessen úszni egy olyan gazdasági válságot, mint amilyennek most tanúi vagyunk, nagyon fontos az intézményrendszer.

2. Fontos lenne egy takarékos, okos fiskális politika, ami ahhoz kellene, hogy a költségvetés megfelelő állapotban legyen, amikor egy ilyen válság beüt és a kormány képes legyen enyhíteni a krízis romboló hatását.

3. Szükség lenne automatikus stabilizátorokra, azaz egy olyan jóléti rendszerre, ami különösebb beavatkozás nélkül is képes enyhíteni a válsággal járó jövedelemcsökkenést.

4. Szükség van egy olyan politikára, amelynek intézkedései nemcsak az úgynevezett bennfenteseket (az éppen munkában állók) érdekeit képviseli, hanem azokat is, akik nincsenek a munkaerőpiacon vagy pályakezdők.

5. A fentiek mellett pedig nem árt, ha a meghozott intézkedések hosszú távú következményeit is figyelembe veszi a kormányzat.

A fiskális alkoholizmus volt a gát

Köllő előadásában rámutatott, hogy Magyarország - Spanyolország és a balti országok mellett - azok közé az államok közé tartozik, ahol a válságra a vállalati szektor szinte kizárólag foglalkoztatás-csökkentéssel reagált. Azért, hogy olyan tompított hatások legyenek, mint amelyek során például Németországban, Ausztriában, Szlovéniában, Csehországban sikerült mérsékelni a munkanélküliség növekedését (munkaidőcsökkentés, bércsökkentés), stabil intézményrendszer és megállapodott eljárások szükségesek (például munkaidőszámla, foglalkoztatás termelékenységi megállapodások) - hangsúlyozta Köllő. Ezeket azonban nem lehet hirtelen feltalálni, ha ezek nincsenek kialakítva, akkor nem fognak működni - Németországban ennek a rendszere már 1924 óta folyamatosan létezik - tette hozzá. Emellett, ami miatt sikeresnek volt mondható a például német válságkezelés, az az, hogy az intézményrendszer mellett van társadalmi párbeszéd is - ami Magyarországról nem mondható el.

Tanultunk-e ezekből a leckékből?

Köllő a tanulmány kapcsán megjegyezte, hogy a jelek szerint nem tanultunk a leckéből és a saját hibáinkból sem. Azokat a lehetőségeket, amelyek egy válság kapcsán hozzájárulhatnak a kedvezőtlen hatások enyhítéséhez (az intézményrendszer vagy a társadalmi párbeszéd vagy a szakszervezetek), a szabályozás tovább gyengítette, míg az új Munka törvénykönyve a munkáltatók eddig is erős pozícióját tovább erősítette. Mindezek az úgynevezett puha alkalmazkodás feltételeit nem teremtik meg.

A fiskális politikát illetően csak annyit jegyzett meg, hogy - más szakértőkhöz hasonlóan - fenntarthatatlannak tartja. Az automatikus stabillizátorok esetében rámuatott: a munkanélküli járadékot tovább rövidítették hat hónapra, a szociális segély feltételei is szigorodtak.

Az úgynevezett outsiderek támogatása kapcsán megjegyezte, hogy itt a kormány óriási súlyt fektet és nagy összegeket költ a közmunka-programokra, ami kimutathatóan elszívja az erőforrásokat minden más típusú segítő beavatkozás elől. 2009-ben a foglalkoztatási költségvetésnek a 83 százaléka ment el közmunkára, és ez vélhetően most is így lesz - emelte ki.

Köllő kérdésre válaszolva a bérkompenzációval kapcsolatban elmondta: egy erős pozícióban lévő kormány késztetést érezhet ilyen típusú intézkedések meghozatalára és a vállalatok megzsarolására - ebben az esetben ugyanis szerinte erről van szó. Úgy vélte, ennek a költsége jóval nagyobb lesz majd a végén, mint az a 21 milliárd forint, amit a kormány erre elkülönít. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ez olyan típusú beavatkozás, amire nincs példa egész Európában - ez elképzelhetetlen egy olyan piacgazdaságban, ahol van párbeszéd az üzleti szféra és a kormány között - fogalmazott.

Köllő szerint az nyilvánvaló lenne, hogy szükséges prudens fiskális politikát folytatni, hiszen a magyar kormányt még mindig jellemző fiskális alkoholizmus akadályozta abban, hogy a válság kedvezőtlen munkaerő-piaci hatásait csökkentse.

Köllő emellett rámutatott: Magyarország a rendszerváltozás után meglehetősen bőkezű munkanélküliségi segélyrendszerrel indított, amelyet az elmúlt évek folyamatai alapján úgy jellemzett, hogy egyre kevesebben egyre kevesebbet kaptak, egyre rövidebb ideig.

Nem működött az automatikus stabilizátor

Köllő a válság kitörésekor fennálló helyzetet jellemezve elmondta, hogy a munkanélküli járadék 9 hónapos volt, vagyis már a válság elején is elég rövid ideig járt és sokak számára nem volt elérhető, hiszen nem voltak jogosultak rá. A jövedelemhatárhoz kötött szociális segély, amelynek az összege egyébként is nagyon kicsi, szintén kevesek által volt elérhető. Mindennek az lett a következménye, hogy a 2009-ben az állásukat elvesztők 60 százaléka azért nem kapott munkanélküli segélyt, mert nem volt rá jogosult, 40 százalék pedig semmiféle transzferben nem részesült.

Sok országban a munkanélküli járadék folyósítását mind a hozzáférés feltételeit tekintve, mind a jogosultság idejét nézve kiterjesztették a válság idején, ezzel szemben Magyarországon ilyen nem történt. Ennek pedig az lett a következménye, hogy 20 százalékkal megnőtt az egyáltalán nem támogatott munkanélküliek száma, akik állás nélkül voltak és semmilyen transzfert (gyermektámogatást, nyugdíjat, járadékot, szociális segélyt) nem kaptak. Vagyis a rendszer, mint automatikus stabilizátor nem tudott hatékonyan működni.

A foglalkoztatásban nem állókra hárult a teher

Köllő arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon a foglalkoztatás a válság idején nagyobb részt nem azért csökkent, mert nagyon megugrott volna az elbocsátások száma, hanem azért, mert szinte nullára csökkent a munkaerő-felvétel. Maga a politika is egy viszonylag kis számú munkahely megvédésére költötte a rendelkezésre álló eszközöket, aminek a következtében a foglalkoztatásban nem állókra hárult a válság terhe. Ez az ifjúsági munkanélküliség jelentős emelkedésében nyilvánult meg, aminek mértékével Magyarország az élbolyba tartozik.

A munkanélkülieket a rendszer alapvetően a közmunkahelyek létrehozásával támogatta, ami sok ember számára szintén nem elérhető, mert nem jogosult rá. Ahhoz pedig, hogy ezt finanszírozni lehessen, az összes aktív munkaerő-piaci program költségvetését csökkenteni kellett, így Magyarországon egyedülálló módon a foglalkoztatási szolgálatnak a költségvetési keretét és személyzetét is megvágták 2009-ben.

Köllő szerint egy ilyen politika nem feltétlenül befolyásolja a munkanélküliség szintjét, vagyis a munkanélküliség nem biztos, hogy csökken, csak a szerkezete változik meg: viszonylag sok friss munkanélküli lesz és viszonylag sokan maradnak tovább munka nélkül, így egy ilyen politika hozzájárul a tartós munkanélküliség növekedéséhez.

A hosszú távú hatásokat illetően elmondta, hogy ilyenkor a kormányzatok hajlamosak olyan eszközökhöz nyúlni, mint például a költségvetési szektorban végrehajtott drasztikus bércsökkentés. Példaként az orvosok és a tanárok nagyon nagy arányú bércsökkentését említette. Köllő szerint hosszú távon nehezen elképzelhető egy olyan állapot fenntartása, ahol egy 37 éves tanár a 38 százalékát keresi egy magánszektorban elérhető bérnek, vagy egy 40 éves orvos kevesebb mint a felét keresi annak, mint egy hasonlóan iskolázott hasonló korú ember a magánszektorban. Tehát ez bármennyire is javítja a fiskális helyzetet rövid távon, hosszú távon mégiscsak egy adósságot jelent - tette hozzá.