Politikai indítvány helyett a Magyar Tudományos Akadémia bevonásával, tudományos tényekkel alátámasztott tanulmányt kellene készíteni az óraátállítás ügyében Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szerint, aki a Magyar Nemzetnek nyilatkozott a témában.
A lap csütörtöki számában megjelent cikkben a főtitkár arról beszélt, ha kiderül, hogy a vállalkozások számára előnyös volna egész évben a nyári időszámításban maradni, "érdemes lépni". Hozzátette ugyanakkor, hogy 1980 óta elfogadta a magyar társadalom az évi kétszeri óraátállítást, ezért az eltörlése melletti érveknek "sziklaszilárdnak" kell lenniük.
A lap megkereste a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-t is, amely közölte, becsléseik az óraátállítással a magyar fogyasztók évente négy-ötmilliárd forintot takarítanak meg villamosenergia költségeikből.
Hétfőn a Jobbik egyik országgyűlési képviselője az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyet a költséghatékony termeléssel és a lakosság mentális egészségének javulásával indokolt. Az indítvány szerint a jövőben a nyári időszámítás lenne a kötelező.
A Jobbik szerint Magyarországon lényegesen kedvezőtlenebbek az óraátállítás hatásai, mint a nyugatabbra fekvő tagállamokban, ezzel szemben a nyári időszámítás végleges alkalmazásának számos előnye lenne. Ezek közé tartozik a természetes fény, amelynek kedvező hatása van az általános egészségügyi állapotra, egyebek mellett csökkenti a depressziót.
Az Európai Közösségek Bizottságának adatai szerint az energia-megtakarítás 0,01-0,014 százalékos mérlegét a déli országok billentik pozitív irányba.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve