A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztálya 2015. július 29-én egy, Bács-Kiskun megye déli részén, Hercegszántó térségében működő embercsempész hálózat több tagjánál tartott egyidejűleg házkutatást, majd öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként - közölte a főügyészség. Közülük három fő hivatásos rendőrként teljesített szolgálatot a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állományában. A rendőrök szolgálati viszonya 2015. július 30. napjával megszűnt.
A megalapozott gyanú szerint a rendőrök figyelték az 51. számú főúton a járőrök mozgását, erről egymással és civil társaikkal folyamatosan egyeztettek, majd a megszerzett információkkal segítették civil társaikat abban, hogy az illegális határátlépőket szállító gépjármű hatóság által történő ellenőrzést elkerüljék.
Az ügyészség indítványára a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa 2015. július 30. napján az 5 őrizetbe vett személy előzetes letartóztatását elrendelte.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve