2023 közepéig a magyar hatóságok megszüntetik az MNB alapítványait – szúrta ki az Eurostat dokumentumában a Portfolio. Az Európai Unió statisztikai hivatalának látogatási jegyzőkönyvéből az is kiviláglik, hogy mindez nem is új terv: valójában már 2020 végére ígértük az időközben egy egységbe összevont alapítványok állami körbe való visszasorolását, ám ez a pandémiás helyzet miatt elmaradt.
A magyar statisztikai hatóságok arról tájékoztatták az Eurostatot, hogy 2020 végéig tervezik megszüntetni az MNB alapítványait és azok leányvállalatait. Az általuk kezelt eszközök pedig közvetlenül a jegybank mérlegébe kerülhetnek – olvasható az Eurostat legfrissebb EDP-jegyzőkönyvében.
Az Eurostat szerint a magyar hatóságok is elismerték tavaly, hogy a tervek szerint nem ment végbe a jegybanki alapítványok felszámolása, a járványhelyzet miatt ezt elhalasztották 2023 közepéig.
A tervek szerint szűk másfél éven belül szűnhetnek meg az MNB alapítványai, noha erről a jegybank korábban semmit nem kommunikált.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve