A Magyar Közút útellenőrei folyamatosan járják a kezelésükbe tartozó 32 ezer kilométeres közúthálózatot, munkájuk része az is, hogy a közlekedésbiztonság fenntartása érdekében bármilyen közúti szennyeződést eltávolítsanak a burkolatról, amit a közlekedők okozhatnak utazásuk során. Ugyanakkor jogszabály is általánosan tiltja a szennyezést, hiszen azon túl, hogy a biztonságos közlekedést veszélyezteti, esztétikailag sem nyújt szép látványt egy sáros burkolat.
Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a mezőgazdaságban dolgozóknak a kedvezőtlen talajviszonyok ellenére is szükséges a munkájukat elvégezniük - írja a Magyar Közút.
A Magyar Közút és a MEGFOSZ ezért arra kéri a mezőgazdasági géppel közlekedőket, hogy ilyen esetben a közútra való felhajtást megelőzően a gépjárművük kerekeinek felületéről, valamint a gumi bordáiból távolítsák el a felragadt sarat. Amennyiben erre nem kerül sor és a sár hosszabb ideig a burkolaton marad, akkor azt később sokkal nehezebb letakarítani – csak a többszöri vizes seprés hoz eredményt és jelentős plusz anyagi ráfordítással is jár –, nem beszélve arról, hogy a saras burkolat balesetveszélyes is lehet.
A közlekedőknek érdemes szem előtt tartani, hogy a következő hetekben egyes térségekben a szokásosnál is több mezőgazdasági járművel találkozhatnak, ezért fokozott óvatosságot, türelmet és megértést kérnek tőlük is a szakemberek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve