Magyarországnak emellett szándékában áll a jövőre megnyíló parancsnoki pozícióra magyar jelöltet állítani - mondta Szijjártó Péter. A KFOR kötelékében jelenleg mintegy 400 magyar katona szolgál. Hozzátette, hogy a fentieken túl gazdasági és európai integrációs kérdésekről tárgyalt a koszovói fővárosban a kormány több tagjával és az államfővel.
Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány támogatja Koszovó európai integrációját, valamint a vízumliberalizációs folyamat lezárását, "tekintettel arra, hogy Koszovó az Európai Unió által feltételként megszabott valamennyi elvárásnak megfelelt".
Kiemelte: a külügyminisztériumból egy főtanácsadót delegáltak a koszovói európai integrációs miniszter mellé, aki segíti a koszovóiak csatlakozási törekvéseit. A miniszter azt is elmondta a koszovói politikusoknak, hogy Magyarország támogatja Koszovó és Szerbia párbeszédét, és reményét fejezte ki, hogy a két ország sikeresen köt olyan megállapodást a jövőben, amely növelni a nyugat-balkáni térség stabilitását.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy csütörtökön aláírták a 62 millió eurós kötött segélyhitelprogram első magyar beruházásáról szóló szerződést, amelynek értelmében a magyar állami útdíjfizetési szolgáltató vállalat 6 millió eurós beruházás keretében építi ki a koszovói közúti közlekedésbiztonsági rendszert.
Ezen felül a két fél véglegesen megállapodott a beruházásvédelmi megállapodás szövegében, és azt az Európai Unió számára jóváhagyásra elküldte. Megállapodás született arról is, hogy a jövőben is a magyarországi HungaroControl végzi majd a koszovói magas légtérben a légi irányítást.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve