A Magyar falu program célja a következő években a falusi létforma népszerűsítése. Ehhez pedig nemcsak arra van szükség, hogy az emberek megismerjék a vidéki életet, de arra is, hogy csökkentsék az infrastruktúrabeli különbségekből és a közszolgáltatások elérhetőségéből esetleg még adódó hátrányokat - idézi az MTI a minisztert.
A következő évi költségvetésben ezért útfelújításra és a falusi közösségi szolgáltatások javítására is 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre, és az a cél, hogy hasonló összegeket biztosítsanak 2021-ben és 2022-ben is.
Jelenleg 170 milliárd forintos költséggel épül a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út. Ezen felül Zala megyében mintegy 90 milliárd forint kellene arra, hogy a három- vagy még több számjegyű mellékutakat is fel tudják újítani - erről Vigh László, a térség országgyűlési képviselője beszélt.
Halász Gábor beszédében említést tett arról, hogy fél éve lett a település a székhelye a Strokeinfo Alapítványnak. Ezzel a szervezettel közösen Kiskutason egy új intézményt, rehabilitációs központot szeretnének létrehozni a stroke túlélők számára.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve