Nem tartoznak majd az adósságrendezésbe magáncsőd esetén a mindennapi élet olyan használati tárgyai, mint például a mosógép, hűtőszekrény, kerti gép, haszonállat, díszállat, tankönyv, gyerekjáték és alapvető élelmiszer - derült ki a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányrendeletből.
Szintén nem kerül az adósságrendezésbe többek között a fűtőberendezés, az egy évre elég szilárd tüzelőanyag, a gyógyszer, a szociális ellátások, a családtámogatások, a mozgáskorlátozottak, árvák, vakok ellátásai, illetve az ajándékok, adományok, pénzbeli támogatások, ha ezeknek az összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének másfélszeresét, illetve ha további feltételek is teljesülnek.
A rendelet szerint az adósoknak az eljárásba be nem volt ingóságokra, pénzösszegekre vonatkozó iratokat, számlakivonatokat kérésre be kell mutatniuk.
A bíróságon kívüli magáncsőd-eljárás esetén a főhitelezőnek és a Családi Csődvédelmi Szolgálatnak kell elvinni majd a papírokat, a bírósági magácsőd-eljárás esetén pedig a családi vagyonfelügyelőnek és a bíróságnak kell megmutatni őket.
Az adós és az adóstárs az eljárás alatt bármikor dönthet úgy, hogy mégis bevonja a rendeletben felsorolt vagyonelemeket a magáncsőd-eljárásba, akár részben vagy egészben is.
Hogyan kell meghatározni vagyon értékét?
Egy szintén szerdán megjelent rendeletben a kormány definiálja azt is, hogyan kell meghatározni az adós vagyonának forgalmi értékét a magáncsőd-eljárásban. E szerint a forgalmi érték "az adós vagyonának egyes elemeire vonatkozó, pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az átlagos piaci viszonyok között, független felek között általában elérhető piaci ár". A rendelet ugyanakkor egy sor további kitételt is tartalmaz a forgalmi érték meghatározására vonatkozóan például a jelzálogjoggal terhelt ingatlanokat, autót, értékpapírokat és ingóságokat illetően.
A magáncsődről szóló törvényt június végén fogadta el a parlament, és lépcsőzetesen lép majd hatályba: szeptembertől azok kérhetnek csődvédelmet, akiknek az otthonuk van veszélyben, a második ütemben, 2016 őszétől pedig minden eladósodott magánszemély, aki megfelel a jogszabályi feltételeknek.
A magáncsődeljárás főleg a hiteladósok, illetve a többfelé fizetési késedelmet felhalmozók adósságból való kikecmergését célozza. Magáncsődvédelmet az az adós kezdeményezhet, akinek vagyona és törlesztésre fordítható jövedelme van, de az nem elég az adóssága törlesztésére. A csődvédelem kérelmezésének feltétele lesz még az is, hogy az adós összes tartozása 2 millió és 60 millió forint között legyen, a tartozásállománya meghaladja a vagyona értékét, de ne legyen több annak duplájánál, és legyen legalább egy olyan tartozása, amely három hónapja lejárt, mértéke pedig több mint félmillió forint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve