A devizahitelek árfolyamának rögzítésével kezdődhet hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága az eredeti hitelnyújtón kívül arra a pénzügyi intézményre is kiterjesztené a törvény hatályát, amely utóbb lépett a hitelezési jogviszonyba.
A képviselők jóváhagyhatják az állami Mol-részvényvásárlást is a nap folyamán és elfogadhatják az első sarkalatos törvényt, ami az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló jogszabály lehet. Az előterjesztés súlyos szankcióval sújtaná azokat a szervezeteket, amelyek az ÁSZ ellenőrzései során megtagadják az együttműködést vagy semmibe veszik a számvevőszék megállapításait. A javaslatban az is szerepel, hogy a szervezet költségvetése nem lehet kevesebb az előző évinél, törvény pedig csak akkor állapíthat meg új feladatot az ÁSZ-nak, ha az ahhoz szükséges fedezetet is biztosítja.
A Ház szintén ma szavaz a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárára, valamint a bírósági vezetői kinevezések felfüggesztésére vonatkozó fideszes javaslatról, továbbá a tanárok óradíjfizetésével és tanítási időkeretével összefüggő, ugyancsak kormánypárti előterjesztésről.
A Ház keddtől további sarkalatos törvények javaslatait kezdheti tárgyalni, így vita indulhat a köztársasági elnök jogállásáról, a honvédelemről, a Magyar Honvédségről, illetve a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről és az egyházakról szóló javaslatokról.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve