A Der Spiegel a szombaton megjelent számában az uniós tagállamokban elindított befektetési letelepedési programokról közölt összeállítást Az arany híd címmel. A szerző, Christoph Schult kiemelte: a magyar programot azzal népszerűsítik, hogy annak révén be lehet lépni a német munkaerőpiacra. Hozzátette: a német belügyminisztérium álláspontja szerint ez nincs így, és Berlint azért is "bosszantja" az ügy, mert Orbán Viktor jobboldali kormánya "a bevándorlási politika másik oldalán szélsőséges keménységet demonstrál".
Schult hozzátette, hogy a magyar miniszterelnök "fokozni akarja a harcot a +gazdasági menekültek+ ellen", és "a menekülést Európába +kedélyes délutáni szórakozásként+ gúnyolta".
A Heute Show pénteki adásában Oliver Welke műsorvezető az EU-ba irányuló menekülthullámról szóló összeállításban hasonlóan kemény szavakkal bírálta Orbán Viktort, és azt mondta, hogy a kormányfő kedélyes délutáni szórakozásnak nevezte a Földközi-tengeren számtalan halálos áldozattal járó tömeges menekülést.
Orbán Viktor a ZDF műsorában és a Der Spiegelben egyaránt idézett rádióinterjúban az illegális határátlépés ügyében az MTI tudósítása szerint ezt mondta: az illegális bevándorlást minden esetben törvénysértésnek kell tekinteni, az ugyanis nem egy "bocsánatos bűn", nem egy "kedélyes délutáni szórakozás".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve