Az MTA huszadik elnökévé nagy többséggel Lovász Lászlót, főtitkárává Török Ádámot, főtitkárhelyettesévé pedig Barnabás Beáta Máriát választották meg. Az élettudományi alelnök Freund Tamás, a társadalomtudományi alelnök Vékás Lajos, a természettudományi alelnök pedig - új tisztségviselőként - Bokor József lesz a következő három évben.
Az MTA főállású vezetői az elnök, a főtitkár és a főtitkárhelyettes, akiket a közgyűlés három évre a hazai akadémikusok közül választ meg. Ugyancsak három évre választják meg az akadémia három alelnökét. Az elnök irányítja az MTA tevékenységét a közgyűlés döntéseinek és határozatainak megfelelően, az alapszabályban meghatározott módon. Képviseli az akadémiát és gyakorolja az akadémiát megillető tulajdonosi jogokat. A főtitkár a titkársági szervezet és a kutatóhálózat működtetéséért felel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve