Az új prognózisok között van olyan, amely szerint júniusra elérhető Magyarország és a nemzetközi szerveztek megállapodása a finanszírozási programról, más citybeli elemzők ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy a jegybanktörvény módosítási javaslatai ezzel ellentétes irányba mutatnak.
A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai feltörekvő térségi közgazdászai csütörtöki értékelésükben kiemelték, hogy az EU "elégedettségének adott hangot" a Magyarországgal folytatott tárgyalások hangulatával kapcsolatban, a nemzetgazdasági minisztérium pedig az EU-ajánlásokkal összhangban lévőnek minősítette a jegybanktörvény módosítására beterjesztett indítványt.
A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői szerint "e konstruktív nyilatkozatok" arra vallanak, hogy a kormány "halad az IMF-fel és az EU-val kezdendő hivatalos tárgyalások felé". Mindezek alapján a cég szakértői közölték: tarthatónak tekintik azt az előrejelzésüket, hogy a tárgyalások júniusban lezárulhatnak.
A ház véleménye szerint azonban a hivatalos tárgyalások megkezdéséhez a jegybankügynek és az EU kötelezettségszegési eljárásainak egyaránt végére kell járni.
A 4cast nevű nagy londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég ugyancsak csütörtöki helyzetértékelése szerint azonban - tekintettel arra, hogy a jegybanktörvényhez benyújtott módosítási javaslat továbbra sem tükrözi maradéktalanul az eurójegybank (ECB) véleményét - inkább úgy tűnik, hogy a kormány stratégiája "a távolodás az IMF/EU-megállapodástól", abban a reményben, hogy egy erőteljes költségvetési csomag és reformprogram - esetleg a készülő konvergenciaprogram keretében - lehetőséget nyújt Magyarországnak egy nemzetközi kötvénykibocsátásra. Ez a 4cast elemzői szerint bizonyosságul szolgálhatna arra, hogy Magyarország IMF/EU-program nélkül is hozzájut a piacról devizafinanszírozáshoz.
Az elmúlt időszakban más nagy londoni elemzőcégek is felvetették az IMF/EU-megállapodás elmaradásának lehetőségét, bár a konszenzus változatlanul az, hogy nagyobb az esélye az új programról szóló egyezmény elérésének.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve