Az öt kérdést magánszemélyként Gál József, az LMP szóvivője nyújtotta be. Az NVB többsége a kérdések hitelesítésének megtagadásakor hivatkozott arra, hogy azok nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség végrehajtásába ütköznek, illetve nem felelnek meg az egyértelműség követelményének.
Az NVB egyes kérdések hitelesítésének megtagadásakor arra is hivatkozott, hogy miközben egy eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kérdések megfogalmazása azt a látszatot kelti, hogy egy mostani döntéssel akár 20 évre kötelező érvényű döntést tudnak hozni a választópolgárok.
Szél Bernadett telefonon nyilatkozva az MTI-nek nevetségesnek nevezte az NVB érveléseit, például azt, hogy egyes kérdések túl bonyolultak, hogy az emberek dönteni tudjanak, vagy azt, hogy a kezdeményezés túl távoli döntésekre vonatkozik.
Az ellenzéki politikus úgy látja, hogy a nukleáris lobbi betette a lábát az NVB-be, az egyik legfontosabb népképviseleti szervbe. Sokkal egyszerűbb kérdés abban dönteni, akarunk-e egy elavult, drága, az országot függőségbe taszító erőművet az ország közepébe, mint hogy hogyan akarunk megoldani egy világméretű migrációs válságot.
Szél Bernadett különösen felháborítónak nevezte az NVB-nek azt az érvelését, miszerint a kérdések egy része túl összetett szakmai kérdés ahhoz, hogy azokban a választók dönteni tudjanak. Így tettek a szocialisták is a vizitdíj ügyében tartott népszavazás idején, ez a bukott politikusok módszere - fogalmazott.
Az LMP szerint az NVB meg akarja fosztani a magyar embereket attól a lehetőségtől, hogy a paksi bővítés ügyében állást foglaljanak. Hozzátette: ha jogi csatát kell vívni, az LMP azt fogja tenni, és "darabok szedi" az NVB indoklását, továbbá újabb kérdéseket nyújt be, kettőt már szerdán.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve