Csiba Katalinnak és Heltai Lászlónak, az LMP szóvivőinek szerda esti, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a párt csütörtökön levélben tájékoztatja Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét, hogy a fővárosi közgyűlés LMP-frakciójának három tagja - Somfai Ágnes, Hanzély Ákos, Kaltenbach Jenő - kilépett a pártból, és megváltoztatta a frakció nevét.
Az LMP úgy tekint erre a lépésre, hogy ezzel megszűnt az LMP fővárosi frakciója - közölték. Kaltenbach Jenő frakcióvezető a nap folyamán az MTI-vel azt közölte, hogy Párbeszéd Magyarországért frakcióra változott a fővárosi LMP-frakció neve. Mint írta, a háromtagú frakció személyi összetétele nem változik. Kaltenbach Jenő jelezte: a névváltoztatásról szerdán levélben tájékoztatta a főpolgármestert is, a Fővárosi Közgyűlés szervezeti és működési szabályzatára hivatkozva.
Az LMP január végi kongresszusa után a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek és új pártot alapítanak. A platform - amelyhez nyolc országgyűlési és a három fővárosi képviselő is tartozik - képviselői hangsúlyozták, hogy szeretnék, ha egyben maradna a parlamenti frakció, ezért tárgyalásokat kezdenek az LMP-ben maradókkal.
Jávor Benedek, a platform egyik alapítója vasárnap bejelentette: a platform Párbeszéd Magyarországért pártra változtatja a nevét, és hamarosan hivatalosan is párttá alakul.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve