A statisztikai hivatal pénteken előzetes adatként azt közölte, hogy júliusban az éves bázisú infláció az elemzői várakozásoknál nagyobb, 2011 májusa óta legmagasabb, 5 százalék volt a júniusi 4,4 százalék után. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett elemzők véleményének az átlagában kisebb, 4,7 százalékos júliusi inflációs adat szerepelt.
Éves szinten a legnagyobb mértékben, 30 százalékkal az üzemanyagok ára emelkedett. Júniusban kisebb, 27,3 százalékos növekedést jegyeztek fel.
Kapcsolódó
A lengyel jegybank inflációs célja 2,5 százalék, plusz/mínusz 1 százalékpont.
Ugyancsak nem végleges adatok szerint júliusban a fogyasztói áremelkedés 0,4 százalékra gyorsult júniushoz képest, amikor szerényebb, 0,1 százalékos növekedést jegyeztek fel. Havi összevetésben szintén az üzemanyagárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, 4,4 százalékkal júliusban a júniusi 0,9 százalékos drágulás után.
Tavaly az átlagos infláció 3,4 százalék volt. A tavalyi inflációs csúcs februárban volt, 4,7 százalékkal.
Lengyelországban 1992 áprilisában rekordszintű, 46,50 százalék volt a fogyasztói áremelkedés.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve