Tasó elsődleges feladata - saját állítása szerint - a 2007-2013. közötti uniós pénzügyi ciklus zárása és a 2014-2022. közötti, hazai forrásokból is fedezett közlekedésfejlesztési beruházások előkészítése és elindítása volt, amelyet a Nemzeti Közlekedésfejlesztési Stratégia szerint, az aktuális kormányprogrammal megegyezően 2016 végére befejezett.
Mint mondta, 2022-ig minden kormánydöntéssel rendelkező, uniós és hazai forrásból megvalósuló közlekedésfejlesztési beruházás elindult, tervezésük, engedélyeztetésük, számos esetben már a kivitelezésük megkezdődött, vagy a programozási ütem szerint indulhat.
A tervek szerint az autópálya-hálózat sűrűsége 2022-re meghaladja az európai átlagot, a vasúti és közúti TEN-T hálózatok felújítása befejeződik, a hiányzók építése megkezdődik, a megyeszékhelyek és kiemelt gazdasági térségek számára fontos közúti és vasúti kapcsolatok épültek és épülnek, újulnak meg. (Kedden egy fontos határidőhöz értek az autósok, erről itt olvashat bővebben.)
Az államtitkár az MTI-nek új kinevezéséről egyelőre nem nyilatkozott.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve