Gréczy Zsolt azért döntött így, mert nem szeretné, hogy pornográf képeinek nyilvánosságra kerülése terhelné a Demokratikus Koalíciót. 2019 a DK nagy éve volt Gréczy szerint, aki nem szeretné, hogy az ő története kicsit is megtörje ezt a lendületet. A távozó képviselő hozzátette: végig támogatást kapott pártja tagjaitól és vezetőitől, egy "hosszú és mély" beszélgetésben azonban Gyurcsány Ferenc támogatásáról biztosította döntését.
Gréczy azt állította: mai fejével nem csinálná meg ezeket a képeket, arra azonban nem tud és nem is akar visszaemlékezni, hogy annak idején elküldte-e valakinek
Arra a kérdésre, hogy a körülötte kirobbant botrány összefügg-e a Borkai-üggyel és Czeglédy Csaba abban játszott állítólagos közvetítő szerepével, Gréczy Zsolt azt válaszolta: nem tudja, kinek milyen szerepe volt a Borkai-ügyben. Egyben megköszönte a bizalmat a DK minden tagjának és szimpatizánsának.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve