A megállapodás szerint a felek elkötelezettek a problémák tárgyalásos rendezésében, ezért a szakszervezet a 2017. július 17-ére meghirdetett sztrájkfelhívást visszavonta - írja az MTI.
A tárgyaláson megegyeztek arról, hogy a megállapodás eredményei a kincstári kollégák lehető legszélesebb körét érintsék, a középfokú végzettségű, hosszú munkaviszonnyal rendelkező kollégák esetében a bérrendezés kiemelt súllyal szerepeljen. A kincstár vezetősége a szakszervezettel együttműködve törekszik a béren kívüli juttatások növelésére, valamint a bérrendezés további lehetőségeire.
A megállapodás alapján a felek továbbra is együttműködnek, a megállapodás céljainak elérése érdekében külön bizottságot hoznak létre. A részletekről később tájékoztatják a nyilvánosságot.
Történelmi megállapodásról van szó, mivel a kincstár megalapítása óta nem sikerült a kollégák ilyen széles körét érintő megállapodást kötni a szakszervezet és a kincstár vezetése között mondta Dobóczky Károly, az MKKSZ MÁK Országos Szakmai Tanácsának elnöke.
Korábban megírtuk, hogy a kormány közbelépésére az egyik központi közigazgatási területet érintően egy konkrét bérajánlat fogalmazódott meg és a tervezettnél hamarabb, július 14-ére hívták össze a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve