Jelenleg is zajlik ez az akció azzal a különbséggel, hogy a szerb-macedón határról ma már nem Magyarország, hanem Horvátország irányába. Az nem tiszta, hogy az embercsempész akcióban a szerb állam részt vesz-e - tette hozzá Lázár.
Amennyiben a menekültáradat a horvát-magyar irányba fordulna, arra is felkészült a magyar rendőrség és a honvédség - tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Lázár szerint szerint Magyarország továbbra is elvi alapon ellenzi a menekültek elosztását meghatározó uniós kvótarendszert, de a határok megvédése után kész részese lenni egy olyan vitának, amely arról szól, milyen szempontok érvényesíthetők azoknak az országoknak a megsegítésére, ahol sok bevándorló van.
Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János elmondta, a június 17., a biztonsági határzár felépítésének bejelentése óta eltelt hetek azt bizonyítják, hogy Magyarország egyedül az uniós tagállamok közül képes betartani a schengeni egyezményt. Közölte, az egyezmény betartása azt eredményezte, hogy lényegében ma Magyarországon a menekülttáborokban alig van ellátásra szoruló ember.
Úgy folytatta: most, hogy üresek a menekülttáborok, a magyar kormány az érvényes álláspontot betartva, a kvótát elvi alapon ellenezve részese lehet egy elvi vitának arról, hogy a határok megvédése után milyen szempontok érvényesíthetők azoknak az országoknak a megsegítésére, ahol sok bevándorló van.
Lázár János az ország nemzetközi megítéléséről szólva úgy értékelt, hogy az osztrák kancellár és a román miniszterelnök "gyűlöletbeszédet" folytat a magyarok ellen.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve