Az idén márciusig esedékes adósságtörlesztést firtató kérdésre Lázár János azt mondta, "eddig is törlesztettünk". Az államcsőd lehetőségét és az ezzel kapcsolatos forgatókönyveket többször is elutasította, mondván az államcsőd esélye "semekkora", "nem lesz államcsőd". Riogatásnak nevezte annak latolgatását, mi lesz, ha márciusig nem kapunk hitelt, és beüt az államcsőd. Lázár szerint "lehet, hogy ez bombasztikusan hat, de a valósághoz vajmi kevés köze. A bankárnak mindig az az érdeke, hogy az ügyfél fizessen. Magyarország pedig jó ügyfél. Fizet, ha kölcsönt vesz fel." "Magyarország három évtizede az IMF tagja. Mindig időben törlesztettünk, és ezután is fizetni fogunk". Lázár szerint Magyarországnak nem a belső viszonyaival van a gond, "hiszen a kiadás és a bevétel olyannyira egyensúlyban van, hogyha nem lenne adósságszolgálat, pozitív szaldót produkálnánk".
Orbán és Barroso levelezéséről szólva elmondta, Orbán részéről ez nem packázás. Az EU eddigi legnagyobb válságát éli, "mindenki idegesebb, zaklatottabb"..."ezzel Orbán Viktor is tisztában van, ezért kellően konstruktív, sőt kifejezetten partner egy erős unió működtetésében". Orbán Viktor "meg akarja őrizni az önálló adópolitikát" - mondta Lázár. "Végzetes csapást jelentene a magyar gazdaságra, ha nem vonzhatnánk az országba extra kedvezményekkel a tőkét" - fogalmazott. Szerinte még nagyobb csapás lenne, ha egy közös adórendszerben emelni kellene azokat az adókat, amelyeket az elmúlt évben csökkentettek. Lázár szerint biztos lesz megállapodás (az EU/IMF-fel - a szerk.), de addig még "elcsattan néhány pofon" - tette hozzá.
Lázár szerint a konstruktivitás jeleként "a Barroso-levélben megfogalmazott egyik kérésnek eleget téve a december harmincadikai parlamenti napon az Európai Központi Bank gyakorlatilag minden felvetését figyelembe véve fogadtuk el a jegybanktörvényt." Az MNB és a PSZÁF összevonásáról elmondta, a lehetőséget még az IMF pendítette meg 2008-as jelentésében.
Lázár szerint a miniszterelnök úgy tájékoztatta a frakciót, hogy januárban nem lesz kormányátalakítás. Júliusban a kormányzati ciklus félidejénél viszont "akár érkezhetnek is új emberek, és velük nyilván új stílus is".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve