Szeged és a főváros között most 2 óra 24 perc a menetidő, amit másfél órára kellene csökkenteni, ha 2030-ra valóban Európa öt legfejlettebb országa közé akar kerülni Magyarország - mondta el pénteken Lázár János most már csak fideszes országgyűlési képviselő, miután a Hódmezővásárhely-Szeged közötti tram-trainről tartott háttérbeszélgetést.
A korábbi csúcsminiszter kijelentése azért is pikáns, mert Orbán Viktor épp egy nappal korábban, a csütörtöki miniszterelnöki eskütétele után tartott ambiciózus beszédére utal. Ebben a kormányfő többek között azt mondta, hogy nem négyéves, hanem 2030-ig tartó kormányzásra készül. Az intervallum pedig nem csak a vezetés miatt fontos, hanem ezt a határidőt jelölte meg arra is, hogy akkorra érhet fel Magyarország az öt legjobb élet- és munkakörülményeket kínáló ország, vagyis az EU öt legfejlettebb országa közé.
Kapcsolódó
A tram-trainről az Index szerint azt mondta, hogy a tervek alapján a villamosvasúton először 2020 második felében utazhatnak az emberek. A fejlesztés a város szempontjából legalább akkora jelentőségű, mint amikor a 19. század végén megépült a Szeged-Békéscsaba vasútvonal. Ennek oka, hogy jelentősen javít a munkaerő-mobilitáson, és segíti a megyeszékhelyen elérhető szolgáltatások igénybevételét. Úgy becsülik, hogy jelenleg naponta legalább 8 ezer ember ingázik a két város között, ez a szám 10-12 ezerre növekedhet, és a becslések szerint legalább 60-70 százalékuk választja majd a kötött pályás közlekedést.
A fotó forrása: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve