A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az elvégzendő feladatot nem részletezi a közlemény, viszont kitér a két opcióra. Ezek a következők:
Kapcsolódó
- a Vigadó téri gyalogos pódium szakértői vizsgálati tanulmánya (2 ezer négyzetméteres köztér),
- a József Attila utca engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése (500 méter közút).
Az opciókat a BKK bármikor lehívhatja.
A két nyertessel február 24-én kötött szerződést a BKK. Indult még a tenderen az Utiber Közúti Beruházó Kft., a Global Terv Kft. és az Perfektum Építész Kft. is.
Január végén döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés, hogy áttekinti a Lánchíd rekonstrukciójára vonatkozó terveket és a közbeszerzési kiírás feltételeit, a beruházás költségeinek csökkentése érdekében. A főváros szükségesnek tartja a Lánchíd felújítását a környék többi fejlesztésével összehangolt módon.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve