Magyarországon 42 kullancsfaj volt honos eddig, ebből tucatnyi támadta az állatokat és az embert, a többiek csak bizonyos erdei állatokon élősködtek. Most, hogy az elmúlt években a déli államok felől bejött Tolna és Somogy megébe az aranysakál, vele együtt bejött a rókakullancs eddig nem ismert alfaja, ami új kérdéseket vet fel, például hogy milyen köz- vagy állat-egészségügyi problémákat fog okozni a közeli jövőben - olvasható a portálon.
Az utóbbi években most egész éves a kullancsszezon, és ezen belül is február végétől július közepéig van az első nagy rajzás, majd augusztus elejétől november közepéig egy kisebb - mondta Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke az InfoRádióban.
"Ez nem jelenti azt, hogy a nyári szezonban nem kell tartani a kullancsoktól, sőt, ha valaki egy balatoni strandra vagy egy Duna-parti fürdőzésre megy, ott is egy-másfél óránként be kell lesni a fürdőnadrágba vagy a bikinibe kullancsvizit végett. Védekezni kell!"
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve