Egyre több volt az olyan csalás, amikor az embereket egy ismeretlen, de nem rejtett számról hívták fel. Ha valaki ezt felvette, akkor a külföldi emelt díjas tételt később kiszámlázták a számára, vagy ez akkor történt meg, ha gyanútlanul visszahívta az illetőt.
Eddig kizárólag úgy lehetett az ilyesmi ellen védekezni, hogy nem fogadott az ember semmilyen ismeretlen számról indított hívást, főleg akkor, ha az valamilyen ismeretlen ország előhívójával rendelkezik, valamint azt soha nem hívta vissza. Mostantól viszont már a törvény is védi az ügyfeleket: a szakértők szerint egy törvénymódosításnak köszönhetően az efféle csalások miatti extra költség mostantól a szolgáltatót terheli - írja a Computerworld.
Kapcsolódó
Az új szabályozást július 3-án fogadta el a parlament az Elektronikus Hírközlési Törvény átfogó módosításaival egyszerre. A módosítások az Európai Elektronikus Hírközlési Kódexszel való jogharmonizáció biztosítását szolgálja. A Kódex a 2009-es hírközlési keretszabályozást igazítja a gyorsan változó hírközlési piac igényeihez. A lényeg az, hogy az emeltdíjas szolgáltatások nem szándékolt igénybevételével történő visszaélések esetén a hatóság elrendelheti az előfizető által a szolgáltatónak fizetett díjak visszatérítését, még akkor is, ha a tényleges elkövető nem az előfizetővel közvetlen kapcsolatban álló hírközlési szolgáltató volt, hanem egy harmadik személy.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve