Az elkövetők térítéses betegellátásra toboroztak pácienseket főként a volt szovjet utódállamokból. A költségvetésnek okozott kár már az akció napján megtérült.
Egy ukrán származású pécsi férfi irányította a külföldi pácienseknek egészségügyi szolgáltatások közvetítésével foglalkozó cégcsoportot. Főként a volt szovjet utódállamokból, Ukrajnából, Moldovából, és Romániából toboroztak betegeket magyarországi térítéses onkológiai ellátásokra. A gyógykezelésekre három különböző klinikán került sor.
A gyanú szerint a gyanúsított férfi cégei a külföldi betegeknek vízum-ügyintézést, betegszállítói-, tolmácsolási- és szálláskeresési szolgáltatást nyújtottak. De ők tartották a kapcsolatot a gyógykezelést végző egészségügyi intézményekkel is. A betegek a gyógykezelések több ezer, sőt esetenként több tízezer eurós díját a közvetítő cégek nevében eljáró személyeknek fizették ki. Ők pedig a közvetítői szolgáltatás díját levonva, a fennmaradó összeget szabályszerűen eljuttatták a klinikáknak.
A teljesen jogszerűnek tűnő ügyletet követően a közvetítő cégek számláikat áfa nélkül állították ki, és bevételeiket adóbevallásukban adómentesnek tüntették fel, holott tisztában voltak azzal, hogy a hatályos áfatörvény alapján az általuk végzett betegközvetítői tevékenység adóköteles tevékenységnek minősül. Így 140 millió forint áfát nem fizettek be az állami költségvetésbe.
Az akcióban a pénzügyi nyomozók adórevizorokkal, informatikusokkal kiegészülve Baranya, Pest és Hajdú-Bihar megyében dolgoztak. Kora hajnaltól a késő esti órákig összesen tizenkét helyszínen folytak nyomozati cselekmények, házkutatások, lefoglalások történtek. A pécsi férfit elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták, továbbá több tanúkihallgatásra is sor került.
Az okozott kár biztosítása érdekében mintegy százötven millió forint értékben zároltak két ingatlant, huszonegy bankszámlát, valamint lefoglaltak tizenegy gépjárművet, készpénzt, és az ügyben érintett cégek üzletrészeit. A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik, a bűncselekmény miatt büntetésként akár nyolc évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve