Elmondta, az aktivistát a kommunista rezsim 1999 és 2011 között börtönben tartotta fogva, Orbán Viktor ettől az időszaktól kezdve támogatja: 2007-ben személyes védnökséget vállalt érte, 2011-ben Nobel-békedíjra terjesztette fel.
Havasi Bertalan szerint Orbán Viktor és Óscar Elías Biscet budapesti megbeszélésükön egyetértettek abban, hogy a Fideszt és a kubai ellenzéki mozgalmat összeköti a szabadságért, demokráciáért és az emberi jogok érvényesüléséért folytatott küzdelem, és ezen értékek kubai megteremtése, valamint a rendszerváltozás tapasztalatainak átadása érdekében elmélyítik együttműködésüket. Üdvözölték a Kubát övező nemzetközi elszigeteltség oldódását.
A találkozón részt vett Szájer József, az Európai Néppárt frakciójának alelnöke, Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője, valamint Martonyi János volt külügyminiszter is - mondta a sajtófőnök.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve