A KSH adatai között szereplő 927 termékből, illetve szolgáltatásból júliusról augusztusra 670-nek, azaz közel háromnegyedének nőtt az ára, 135-nek nem változott, 122-nek pedig csökkent - írja a 24.hu, amely azokat a termékeket kereste, amelyek olcsóbbak lett az elmúlt időszakban.
Például a 122-es csoportba tartozik többi között a párizsi utazás (repülővel, reggeli, zuhanyzós szállás, 4 nap, 3 éjszakára számítva), amely 16 százalékkal lett olcsóbb. A videójáték Play Station 4-hez (legkeresettebb), amiért 6,5 százalékkal kell kevesebbet fizetni
Most kössön lakásbiztosítást!
A lakásbiztosítás (csak épület: 50 négyzetméteres, társasházi lakás, átlagos kivitel, 1980-ban épült, tízemeletes házban, Budapest XIV. kerületében, csekken fizetve), augusztusban négy százalékkal kevesebbe került.
Az éves árváltozásra, már sokkal szélsőségesebb értékeket kapunk. Mindössze 35 olyan cikk van (az összes 3,8 százaléka), amely olcsóbb lett tavalyhoz képest. Az élelmiszerek közül a petrezselyemgyökér 7,4 százalékkal kerül kevesebbe, az őszibarack pedig 2,5-tel.
A legnagyobb arányban a tankönyv ára csökkent (közel 28 százalékkal kerül kevesebbe). Ezt követi néhány típusú lakásbiztosítás, illetve a notebook (-9,1 százalék), a női pulóver (-4,5 százalék), illetve a tunéziai út, repülővel, kötelező egyéb díjakkal, 4 vagy 5 csillagos hotel, all inclusive, 8 nap, 7 éjszaka (-2,3 százalék).
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve