Egy devizahites ellen végrehajtást kezdeményezett a bankja, ám az első és a másodfokú bíróság úgy találta, hogy az ezt elutasító ügyfélnek van igaza. A Kúria felülbírálta a korábbi bírósági döntéseket, mert másként értelmezte az adós tartozását. Róna Péter bankár, a New York-i ügyvédi kamara tagja úgy véli, hogy a Kúria törvénytelenül járt el a devizaadós kárára - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
Az esetben az ügyfél 12 milliós hitelkeretet kapott a pénzintézettől, ám ténylegesen csak 8,1 milliót hívott le. A két alsóbb fokú bíróság ennek alapján nem tartotta jogosnak, hogy a bank végrehajtást kezdeményezett ellene, miután nem tudott törleszteni. A Kúria azonban a hitelszerződésre hivatkozva igen.
Kapcsolódó
Róna Péter arra hívja fel a figyelmet, hogy kölcsön csak a tényleges összegre vonatkozhat, nem a hitelkeretre, amelyet ez esetben nem használt ki az ügyfél. A Kúria tehát megengedhetetlen módon "kreatívan" értelmezte a jogot.
Ugyanezen a véleményen van Falus Zsolt, a Bankcsapda Egyesület érdekvédelmi szervezet vezetője. Szerinte a bíróságok sajátságos, a devizaadósokat sújtó jogértelmezése nem újdonság. A konkrét ügy is ezt bizonyítja, hiszen a Kúria elvileg csak nagyon nyomós indokkal bírálhatná felül az első és a másodfokú bíróság egybehangzó ítéletét.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve