A tájékoztatás szerint a betegség az emberre nézve nem, ugyanakkor a sertésekre, vaddisznókra rendkívül veszélyes, mivel nem gyógyítható. Magyarországon eddig még sohasem jelent meg a vírus, ezért a Nébih felhívja az állattartók, a vadászok és a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára.
Közölték, a betegség átterjedésének veszélye miatt a határon sertéshúst, húskészítményt magáncélra is tilos behozni, ha valaki elhullott vaddisznót lát, értesítse a hatóságot. A sertéstartók kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések betartására, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak - áll a közleményben.
A Nébih közölte azt is, hogy ez az első eset, amikor Kárpátalján megjelent a betegség. A helyi hatóságok a fertőzött nagyszőlősi gazdaságot 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték. Az állományt - négy vaddisznót és hat malacot - felszámolták és az elhullott állatok tetemeivel együtt elégették.
A hatóságok szerint a fertőzési gócot lokalizálták, így az nem jelent további veszélyt. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát. A megfigyelési körzet Magyarország és Románia területére is átnyúlik - tartalmazza közlemény.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve