A közlemény szerint a város és a Magyar Közút Zrt. együttműködésével, európai uniós és magyar állami források felhasználásával több forgalmas belterületi és a városba bevezető útszakasz is megújul.
Az év végéig elkészülnek a Széchenyi, a Munkácsy, a Bartók és a Lehár utcák teljes felújításával. Ugyancsak ez év végére újul meg egy, a mecsekfalui körforgalomtól induló 600 méteres útszakasz, illetve a Körtvélyes elnevezésű városrészbe vezető útnak a hídtól a Nagyszántó utcáig tartó része. (Az út- és vasútépítések húzták az építőipart.)
Májusban kezdődik a munka Gesztenyésből a városközpont felé vezető úton, ahol az aszfaltburkolat cseréje mellett a padkát, a vízelvezető árkokat, a járdákat, a buszmegállóka is rendbe hozzák, első ütemben egy 600 méteres szakaszon. Felújítják a bétai lekötő néven ismert út 600 méteres szakaszát is, javítva ezzel a város iparterületének megközelítését - írja az MTI.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve