Az EU statisztikai hivatalának adatai szerint az eurózónában az előző negyedévhez képest 90,6-ről 92,2 százalékra, az EU 27 tagállamában pedig 85,2 százalékról 85,9 százalékra emelkedett az államadósságok GDP-arányos szintje. A tavalyi év hasonló időszakában az eurózóna összesített adósságállománya a GDP 88,2 százalékán, az unió egészében pedig a GDP 88,3 százalékán állt.
A legmagasabb államadóssági ráta 2013 első negyedévében továbbra is Görögországban van, ahol a GDP 160,5 százalékán állt a ráta. A második legmagasabb államadósságot Olaszország (130,3 százalék), a harmadikat Írország (125,1 százalék) érte el. Ezzel szemben a legalacsonyabb rátát, 10 százalékot Észtországban mérte az Eurostat, de a legalacsonyabbak között van még Bulgária 18 és Luxembourg 22,4 százalékkal.
Magyarországon az Eurostat adatai szerint emelkedett az államadósság: 2013 első negyedévében 82,4 százalékon (23 339 510 millió forint) állt az államadósság szintje a 2012-es év negyedik negyedévében mért 79,2 százaléka, illetve az előző év hasonló időszakában mért 79,9 százalékos ráta után. Az adatok megegyeznek az MNB által július elején közölt előzetes adatokkal. Az államadósság negyedéves növekedésében döntő szerepe volt a februári 3,25 milliárd dolláros kötvény-kibocsátásnak.
A tavalyi év utolsó negyedévével összevetve 21 tagállamban nőtt, hatban pedig csökkent az államadósság GDP-hez viszonyított aránya. Az államadósságban a legnagyobb megugrást Írországban regisztrálta az Eurostat, itt 7,7 százalékpontos volt az emelkedéssel. Ezt Belgium 4,7, és Spanyolország 4 százalékpontos növekedéssel követi. Ezzel szemben a legnagyobb mértékű csökkenést Lettország produkálta 1,5 százalékpontos mérséklődéssel, amelyet Dánia 0,8 és Németország 0,7 százalékpontos csökkenéssel követ.
Az előző év hasonló időszakával összevetve viszont már 24 tagállamban emelkedett az államadósság szintje a GDP arányában, és mindössze háromban csökkent. Ebben az összehasonlításban a legnagyobb növekedés Görögországban volt 24,1 százalékponttal, amit Írország 18,3, Spanyolország 15,2, Portugália 14,9, Ciprus pedig 12,6 százalékpontos növekedéssel követ. A legnagyobb csökkenést az előző év első negyedévéhez hasonlítva Lettország érte el 5,1 százalékpontos eséssel, amelyet 1,9 százalékpontos csökkenéssel Litvánia, 0,2 százalékpontos mínusszal pedig Dánia követ.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve