Ha egy árucikk iránti kereslet nagy és a cég lépést akar tartani piaci versenytársaival, akkor megkéri a munkatársait, hogy többet dolgozzanak. Cserébe viszont kötelező a többletmunkának megfelelő munkaidőt az elszámolási időszakra vonatkozóan visszaadni. Amikor ugyanis kisebb az igény, van, hogy négy-hat órát kell csak dolgozni. A lényeg, hogy az elszámolási időszakban kijöjjön a napi 8 óra munka heti 5 munkanappal - így foglalta össze "rabszolgatörvényként" elhíresült törvényjavaslata lényegét Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a tervezet benyújtója a Népszavának.
A jelenlegi egy év helyett három évre módosítanánk az elszámolás idejét, a munkaidőkeretet. Többet nem fognak dolgozni a munkavállalók, hiszen valamikor sok a munka, de cserébe tudjuk, hogy lesz kevesebb is. A jövedelmet sem érinti, jó a dolgozóknak és a vállalatoknak is - magyárazta az egykori megyei jogú városokért felelős miniszter. Szerint kiegyenlítik majd egymást ezek az időszakok és átlagosan ugyanannyit dolgozik majd mindenki.
Majd meglátjuk
Ha 400 órára menne fel a munkaidőkeret, akkor meg kell találni a módját annak, hogy ezt milyen korlátokkal lehet felhasználni. Ehhez eszközöket lehet adni a munkavállalók, hogy tényleges alkupozícióban legyenek a munkaadókkal való egyeztetés kapcsán. Ez lehet a kollektív szerződés, lehet a munkavállaló személyes engedélye. Majd az egyeztetések és a vita alapján eldől, melyik látszik jobbnak - tette hozzá a politikus a lapnak.
Kósa elmondása szerint nincs összefüggés aközött, hogy a BMW gyárat nyit Debrecenben és ő - debreceni képviselő és volt debreceni polgármester kezdeményez rugalmasabb munkaidő-szabályozást. Ha a német cégek örülnének az új szabályozás bevezetésének, az vélhetően azért lenne, mert a német szabályozás, a német munkaidőkeret-számítás hasonló.
CEU-ügy
A napilap kérdezte a képviselőt a CEU Bécsbe költözéséről is, miután a hét végén jár le a határidő, ameddig az egyetem dönt tevékenysége jelentős részének áthelyezéséről. Szerinte a Közép-Európai-Egyetem Budapesten marad, csak nem végez majd graduális képzést, csak posztgraduálist.
Bécsben akkreditálnak olyan szakokat, amelyek tanszékei, oktatói, hallgatói Budapesten vannak. Én Torontóba költözök attól, hogy vettem egy torontói képeslapot és hazaküldöm? Nem fognak elköltözni. Nem is akarnak elköltözni, mert jól látják: Budapest jobb hely, mint Bécs - véli Kósa Lajos.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve