A Jobbik kérésére rendkívüli ülést tartott a Házbizottság, mert az ellenzéki párt kezdeményezte, hogy a letelepedési kötvény megszüntetésével kapcsolatos törvényjavaslatukat az Országgyűlés házszabálytól való eltéréssel úgy tárgyalja, hogy a szavazást még kedden, az alaptörvényről szóló határozathozatal előtt tartsák meg.
Kósa Lajos ugyanakkor jelezte, a Házbizottság nem támogatta ezt a kezdeményezést, a Fidesz-frakció megítélése szerint semmi indoka nincs a rendkívüli tárgyalásnak. "A letelepedési kötvény az egy jelentéktelen ügy az alaptörvény módosításhoz képest, és teljes mértékben indokolatlannak tartjuk azt, hogy ezt összekössük bármivel" - jelentette ki a frakcióvezető, aki szerint Magyarország védelmét és a hazaszeretetet nem lehet feltételekhez kötni.
A frakcióvezető szerint a letelepedési kötvény átmeneti konstrukció, amire 2010 és 2012 között, amikor "nagyon nagy bajban volt Magyarország" és a külső finanszírozást minden eszközzel biztosítani kellett, szükség volt, de ma már ez okafogyottnak tűnik. Jelezte: a kormány be fogja hozni a parlament elé azt a javaslatot, ami átfogóan értékeli Magyarország külső finanszírozását, és ennek keretében a letelepedési kötvény ügyéről is tudnak majd dönteni.
Kósa Lajos megerősítette, hogy a Fidesz-frakció megszavazza az alaptörvény módosítását, és arra kért minden képviselőt, illetve frakciót, hogy a keddi szavazás alkalmával "ne különböző követelésekkel álljon elő, ne zsaroljon, hanem szeresse a hazáját", és segítsen Magyarországot megvédeni a betelepítési kvótától.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve