A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) értékelése szerint sok esetben önkényes polgármesteri döntések születtek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos veszélyhelyzetre hivatkozva, amelyeknek teret adtak a kormányhivatalok is, hiszen nem ellenőrizték megfelelően, hogy a településvezetők visszaéltek-e a veszélyhelyzet adta felhatalmazással - írja a Népszava.
A jogvédő szervezet a hozzájuk forduló helyi képviselőknek nyújtott jogi segítségadás közben szerzett tapasztalatokra alapozza ezen álláspontját. Egy kivétellel kormánypárti polgármesterek rendeletei és határozatai miatt érkezett kifogás a TASZ-hoz, amelyekkel kapcsolatban a megyei kormányhivatalok válogatás nélkül, minden esetben elutasították a benyújtott panaszokat.
Ez mutatja, hogy a 2011-ben született katasztrófavédelmi törvény a gyakorlatban országos szinten most először kipróbált veszélyhelyzeti szabályait sokféleképp lehet értelmezni, s aki vissza akar élni a felhatalmazással, az megteheti.
- Annál, hogy néhány polgármester visszaélt a felhatalmazással, még fontosabb, hogy a kormányhivatalok nem töltötték be a törvényesség ellenőrzéséről szóló szerepüket - mondta Szabó Attila, a TASZ politikai szabadságjogi projektjének jogásza. Szerinte egy-egy döntés mögött bonyolult jogi háttér húzódik, ezért sokszor fel sem tűnik a képviselő-testületek tagjainak, de még a kormányhivatali dolgozóknak sem, hogy a polgármester túllépett a jogszabályokon.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve