Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán jelentette be, hogy rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdet ki a kormány a koronavírus elleni védekezésért. Közölte: intézménylátogatási tilalmat rendelnek el a magyarországi egyetemeken. Mostantól az egyetemi oktatás csak távoktatás formájában valósulhat meg, az egyetemi épületek bezárnak.
Merkely Béla az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta: bár az orvostudományi oktatásban kifejezetten fontos a gyakorlat, meg fogják tudni oldani, hogy a hallgatók - ha később is -, de befejezzék a tanévet.
A rektor kitért arra is, hogy már régóta figyelik más egyetemek gyakorlatát. Már be is szereztek egy többi között a Harvard Egyetem által is használt rendszert, amely segítségével videokonferenciával is tarthatnak előadásokat.
Merkely Béla azt is elmondta: hallgatóit arra kérte, hogy a távoktatás alatt is adjanak vért.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve