Kevesebb a beteg, kevesebben vannak kórházban és lélegeztetőgépen, de nagyban hozzájárul ehhez, hogy vannak olyan betegek, akik nem vagy alig produkálnak tüneteket, és őket korábban gyakran felvették az osztályokra. Most pedig ha megfelelők az otthoni körülmények, akkor hazabocsátják őket, akár vírusellenes gyógyszerjavaslattal is - mondta az InfoRádióban Zacher Gábor, a hatvani kórház sürgősségi orvosa.
- tette hozzá az orvos. Szerinte a jelenlegi szigorú korlátozásokon is csak az immunitás kialakulása után lehet majd enyhíteni.
A hatvani kórházban már vannak üres ágyak a covidos és az intenzív osztályon is, de ez nem jelenti azt, hogy fel lehet ezeket szabadítani más gyógyító tevékenységre, az ágyak rendelkezésre állnak, a munkaerő készenlétben van, csak most nem veszik igénybe ezeket a kapacitásokat. Szerinte jól is jön a pihenő a személyzetnek, mert igencsak kimerítő időszakon van túl.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve