A vásárlások jelentős része a házi patikák feltöltését szolgálta, illetve nagy számban megjelent azoknak a krónikus betegeknek a gyógyszerigénye, akiknek a veszélyhelyzet kihirdetését követően az orvos akár 2-3 hónapra előre is felírta a gyógyszereit - idézi az MTI a szakembert, aki a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt minderről.
A gyógyszertárak helytállnak a koronavírus okozta nehéz helyzetben is - mondta.
Kapcsolódó
A gyógyszertárak ellátásával kapcsolatban elmondta, hogy naponta egyeztet a nagykereskedőkkel, akik - ugyan nem mindig a rendeléssel azonos mennyiségben, de - jelenleg már folyamatosan tudnak szállítani a gyógyszertáraknak.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve