Rég nem látott válsággal állunk szemben, az áprilisi gazdasági adatok letaglózóak lesznek - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a számok mögött emberek, családok állnak.
Megemlítette, hogy már 37 ezer ember regisztrált az informatikai alapozóképzésre, amely előfeltétele annak, hogy az augusztusban induló struktúraváltó felnőttképzésben részt tudjanak venni. Azoknak, akik ezen részt vesznek, 1,2 millió forintos szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel pluszt kínálnak.
Lakatos Tibor ezredes emlékeztetett arra, hogy éjféltől Budapesten is enyhülnek a korlátozó intézkedések, azok, amelyeket vidéken - köztük Pest megyében is - már életbe léptettek.
A rendezvényről elmondta, hogy a polgári házasságkötések, temetések és egyes családi rendezvények megtarthatók Budapesten is. A résztvevők száma legfeljebb 200 fő lesz. Ez június 15-től lép csak hatályba.
A fővárosi egyetemisták a rektorok döntése alapján térhetnek vissza az oktatásba, de a kollégiumokat nem vehetik igénybe.
Az idősek vásárlási sávjait a polgármesterek határozhatják meg.
Bár a kijárási korlátozásokat feloldják, a biztonsági intézkedéseket be kell tartani!
A hatósági házi karantén ellenőrzését segítő elektronikus rendszerről elmondta, hogy eddig már 745-en regisztráltak, de közülük már 218 embernek lejárt a karanténja.
Rizikófaktorok
Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus osztályvezető főorvosa a rizikófaktorokról beszélt.
- Az egyik legfőbb rizikófaktor az életkor: eddig az itthon elhunyt nők átlagéletkora 81, a férfiaké 77 év. Ugyanakkor sok idős ember vészelte át a betegséget enyhe tünetekkel. Gyerekeknél jellemzően nagyon enyhék a tünetek, a halálozás pedig extrém ritka.
- Nagy kockázatot jelentenek az ér- és szívrendszeri betegségek, a szívritmuszavarban szenvedők, az infartusn átesettek és az érelmeszesedésben szenvedők.
- A magas vérnyomás azonban önmagában nem jelent rizikófaktort. Egy jól beállított magas vérnyomással élő középkorú ember nem lesz jobban kivéte a veszélynek. Felmerült, hogy az egyik leggyakrabban használt vérnyomáscsökkentő ugyan azon a receptoron lép be a sejtekbe, mint a koronavírus. Ez nem jelent veszélyt, Szlávik János mindenkit arra kér, hogy ne váltson gyógyszert pusztán emiatt a tévhit miatt.
- A tüdőbetegek nagyobb veszélynek vannak kitéve. A dohányzás miatt kialakult COPD-sek nehezebben vészelik át a betegséget. Az asztmásokra ez nem jellemző, de azért ők is vigyázzanak magukra.
- A vesebetegek, különösen a folyamatosan dializáltak nagyobb veszélynek vannak kitéve. Már csak azért is, mert kiderült, hogy a vírus nem csak a tüdőt támadja meg. A vesét, a szívet, a májat és az agyat is támadhatja a vírus.
- A cukorbetegek, különösen, ha inzulinnal kezeltek, szintén nagy veszélynek vannak kitéve.
- A daganatos betegeknek is nagyon kell vigyázniuk magukra, azoknak is, akik immunelnyomó terápiát kapnak és akik sugárkezelést.
- Az extrém elhízás abból a szempontból veszélyes, hogy nehéz a lélegeztetés.
- A Kawasaki betegséggel kapcsolatban - amelyet többek között Amerikában észleltek több gyereknél - Szlávik azt mondta, hogy egyelőre vizsgálják, van-e összefüggés a két kór között. Magyarországon egyelőre nincs ilyen beteg.
Vasárnap 36 fővel 3509-re emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős krónikus beteg, számuk 451-re nőtt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve