Kapacitáshiány és a finanszírozás rendezetlensége is nehezíti az egészségügyi ellátórendszer hétfőtől tervezett újraindítását. A szolgáltatók egy része csütörtök késő este, vagyis közvetlenül a hosszú hétvége előtt kapta meg Kásler Miklóstól, a humántárca vezetőjétől azt a levelet, amelyben a miniszter jelezte: szigorú megkötésekkel, de három nap múlva újraindítják a rendszert. A nem sürgős beavatkozásokat azonban csak úgy lehet elvégezni, ha előtte letesztelték a pácienst, nem koronavírusos-e. Ez a szabály az állami és a magánszolgáltatásokra is vonatkozik - olvasható a portálon.
Csakhogy a szervezési problémákon túl az sem tisztázott ki viseli ennek a költségeit. Kérdéses az is, hogy hol lesz elegendő kapacitás a szükséges úgynevezett PCR-vizsgálatok elvégzésére. Ha az állam nem vállalja ennek a vizsgálatnak a költséget, és az a páciensekre marad, úgy az előírt teszt komoly vagyoni előszűrőként akadályozhatja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Jelenleg a piacon féltucat magánszolgáltató végez ilyen vizsgálatot, az árak 30 és 60 ezer forint közöttiek. További gondot okoz, hogy miután a PCR-vizsgálat minősített laboratórium nélkül nem végezhető, és a magánszolgáltatók sem tudnak korlátlan számú tesztet vállalni.
Az Operatív Törzs mára igért tájékoztatást a lapnak.
Egy fogorvos úgy nyilatkozott a lapnak, hogy ha 36 órán keresztül várnia kell egy teszteredményre, akkor elvileg addig bent kéne tartania a pácienst a rendelőben, hiszen ha kiengedik, tesztelhetik újra.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve