Menczer Tamás közleménye szerint Vuhan városában négy magyar állampolgár lakik munkavállalóként szállodában, egy magyar férfi pedig a lezárt tartomány más városában tartózkodik. Mindannyian jól vannak, a minisztérium folyamatosan kapcsolatban áll velük - közölte az államtitkár.
Magyarország pekingi nagykövetsége a kínai külügyminisztérium konzuli részlegével is kapcsolatban van - tette hozzá. Őket arra kérték, hogy ha a kínai külügyminisztériumban van információ további magyarok jelenlétéről a lezárt tartományban, adjanak róla tájékoztatást. A minisztérium minden információt figyel azzal kapcsolatban, hogy a tartományt mikor lehet elhagyni - hangsúlyozta az államtitkár.
Kapcsolódó
Kellő körültekintést kér a minisztérium
Menczer Tamás a közleményben kitért arra is, hogy a szakemberek a vírus terjedése ellen a gyakori kézmosást, a higiénés szabályok betartását javasolják. Jelenleg több ország egyidejűleg dolgozik a vírus génszekvenciájának a visszafejtésén és a vakcina kifejlesztésén.
A Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség óvintézkedésre, fertőtlenítésre, mert azok nem fertőznek - fűzte hozzá.
A minisztérium a Kínába utazókat arra kéri, hogy kellő körültekintéssel járjanak el, és regisztráljanak konzuli védelemért a Konzuli Szolgálat honlapján.
A magyar hatóságok folyamatosan figyelik az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait és az európai gyakorlatot, az óvintézkedésekkel kapcsolatos döntéseket ezeknek megfelelően hozzák meg - olvasható a közleményben.
Az MTI által közölt közlemény nem szól arról, hogy több más nemzetközi reptérrel is rendelkező városhoz hasonlóan Magyarországon is életbe léptetnének biztonsági intézkedéseket, pedig Budapestről öt kínai város heti 13 közvetlen járaton érhető el. Mint ismert, több nemzetközi repülőtéren már egyebek mellett hőkamerával szűrik az utasokat.
Mi a helyzet a közvetlen járatokkal?
A Budapest Airport lapunk azon kérdésére, hogy a kínai koronavírussal kapcsolatban a ferihegyi reptér készül-e esetleg valamilyen biztonsági intézkedéssel, pénteken azt válaszolta: a Budapest Airportnak jelenleg nincs tudomása arról, hogy a Magyarországra légi, közúti, vagy vízi útvonalon belépő személyek egészségügyi ellenőrzésével kapcsolatban született volna hatóság által elrendelt intézkedés. Amennyiben erre sor kerülne, az ellenőrzési feladatokat is a hatóságok látják el.
Emellett azt is hangsúlyozták, hogy ha születne valamilyen hatóság által elrendelt intézkedés, akkor a budapesti reptér rendelkezik minden olyan eszközzel és felszereléssel - védőruházat, fertőtlenítőszerek -, amellyel egy egészségügyi vészhelyzet esetén az elrendelt intézkedéseknek megfelelően ellátja a rá vonatkozó előírásokat, és támogatja a hatóságok munkáját.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve