Az idős betegek többsége teljesen tünetmentes, néhányan pedig enyhe tüneteket mutatnak. Azonban gyógyulásuk és az otthon többi lakójának védelme érdekében az intézmény kérésére kórházba kerültek vagy kerülnek. Az otthonból kórházba került lakók egyike csütörtökön elhunyt.
Szeptember elején az intézmény kérésére és a Fővárosi Operatív Törzs döntése nyomán a fenntartó Fővárosi Önkormányzat az idősotthonban látogatási és kijárási tilalmat rendelt el, amelyet az országos tisztifőorvos azóta az egész országra kiterjesztett. Az intézmény folyamatos kapcsolatban áll a járványügyi hatóság területileg illetékes szakembereivel, akik a tesztelésben, a fenntartó Fővárosi Önkormányzathoz hasonlóan segítséget nyújtottak. Az intézményvezető munkáját a kormány által kirendelt intézményparancsnok segíti.
A Budapest Főváros Kormányhivatala által az intézményben végzett legutóbbi - augusztusi - ellenőrzés során a helyszíni jegyzőkönyv alapján semmilyen intézkedésre okot adó mulasztást nem tárt fel, az intézmény a főpolgármester által kiadott fenntartói utasításban foglalt protokollok betartásával jár el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve