Az Európai Bizottság megkezdte a felkészülést az oltási dokumentum bevezetésére. A digitális zöld igazolvány azt bizonyítja majd, hogy az illetőt beoltották, átesett a fertőzésen vagy pedig negatív teszttel rendelkezik - írja az Euronews hírtévé online verziója.
"Tudjuk, hogy az oltás megvéd a komoly megbetegedéstől, azonban nem tudjuk, meddig tart a védettség, vagyis nem világos, meddig lehetnek érvényesek ezek az igazolások" - mondta az Oxfordi Egyetem professzora, Melinda Mills, aki szerint adatvédelmi szempontból is aggályos lehet az oltási igazolás bevezetése.
Az sem világos, hogy a kínai, vagy az orosz oltóanyagot elfogadják-e a bizonyítvány kiállításánál. A bizottság szerint a technikai előkészületekre legalább három hónap kell majd. Az első javaslatokat március 17-én mutatják majd be Brüsszelben.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve